A másolás beillesztés billentyűparancs talán az egyik leggyakrabban használt billentyűkombinációk. Merthogy ez nem is egy, hanem rögtön két billentyűkombináció. Nem csoda, hogy népszerű, hiszen rengeteg plusz munkától szabadít meg. Ha eddig még nem ismerted, olvass tovább, érdemes megjegyezni.

Mire is való a másolás beillesztés billentyűparancs?

Ez az a billentyűkombináció, amivel egy adott szöveget, amit előzőleg kijelöltünk, át tudunk másolni, majd beilleszteni egy másik helyre. További billentyűparancsokkal kombinálva (pl. kijelölés billentyűparancs) kincset ér.

Másolás beillesztés billentyűparancs pontosan:

Másolás billentyűparancs (ezzel a vágólapra másolódik a kijelölt szöveg vagy szakasz):

CTRL + C

Majd ezután ezzel a billentyűparanccsal a vágólapról az új helyre tudjuk beilleszteni a kijelölt és másolt szöveget, szakaszt:

CTRL + V

A billentyűket mindkét billentyűkombinációnál egyidejűleg kell nyomva tartani a másodperc egy tört részéig. Az mindegy, hogy egyszerre nyomod-e le, vagy pedig egymás után a fenti sorrendben.